Több tucat érem került kiosztásra április utolsó hetében
Felnőtt női- és férfi futsalbajnokságok
Április 27-én este hazai pályán lejátszotta utolsó mérkőzését a Rabel Fanatic együttese a regionális futsalbajnokság, Pest megyei csoportjában. A találkozó a hazaiak és a vendégek szempontjából egyaránt tét nélküli volt, hiszen már ezt megelőzően matematikailag is biztossá vált egyrészt a bajnoki cím, a vizitálóknak pedig a bronzérem. Ilyen előzmények ismeretében a vendégek kezdtek motiváltabban és támadóbb szellemben, s ennek két gyors góljuk lett az eredménye. Ezek után azonban Baranyai Pál játékos-edzőnek sikerült felráznia a csapatát, és még az első félidő végére meg tudták fordítani az állást, végül pedig magabiztos, 6-4-es győzelemmel ünnepelhették a bajnokavató gálát.
A mérkőzés után az első Rabel Fanatic, valamint a vereségétől függetlenül a harmadik helyen záró Imperial együttesének járó serlegeket és érmeket Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának Versenyiroda-vezetője adta át. A bajnoki címe után jelenleg osztályozós ellenfelére vár a Rabel Fanatic.
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága nem először választotta létesítményünket rendezvényhelyszínnek, így a sportcsarnok adott helyet május 1-jén a Pest megyei Női futsalbajnokság felsőház zárónapjának küzdelmeihez is.
A bajnokság küzdelmeit magabiztos teljesítménnyel Salgótarjáni Völgyváros Egyesület hölgykoszorúja nyerte meg, megelőzve a 2. helyen záró Dévaványa és a bronzérmes Kelen II. együtteseit. A felsőházi hatos tagja volt még a Cageball Warriors Pinkbull, valamint az Amazon I. és II. gárdája is. Összességében elmondható, hogy valamennyi résztvevő sportszervezet örült a Pest megyei szervezésű bajnokságnak, mert többjük elmondása szerint nem tudtak volna máshol játszani, ha nincs ez a verseny. Az első három helyen végzettek részére a díjakat - serlegeket, érmeket és okleveleket Gyetvai Péter, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság IÁB-irodavezetője adta át.
(forrás, interjúk és még több fotó: pest.mlsz.hu)